Kunhalmok III.

A  Tiszazug kunhalmainak földrajzi elhelyezkedése
1. Montag-halom  2. Masznyik-halom  3. Götti-halom  4. Őze- /Zsigeri-halom  5. Töviskes-halom

6. Öcsödi-halom  7. Csorcsány-halom  8. Kettős-halom  9. Egyes-halom  10. Zsidó-halom 11. Csárda-halom  12. Fekete-halom  13. Báté-halom  14. Kungyalualsói-halom  15. Gyalui-halom
16. Ivánkai-halom  17. Bába-halom  18. Cserke-halom  19. Végh-halom  20. Égett-halom
21. Kéménytető  22. Kása-halom  23. Szőlős-halom  24. Kun-halom  25. Öt-halom  26. Szőlős-halom

 A cibakházi Kettős-halom geomorfológiai, tájképi és növénytani szempontból a
Tiszazug legértékesebb kunhalmai közé tartozik.

A fent lehatárolt területen, azaz a szűkebb értelemben vett Tiszazug területén  a
legelső katonai térképek összesen 34 halmot tüntetnek fel, mára ezekből 26 maradt fenn. Az
eltűnt nyolc név nélküli halom valószínűleg kis kiterjedésű, alacsonyabb kurgán vagy
őrhalom lehetett, amelyek az emberi gondatlanság áldozatává váltak.
Forrás:Tóth Cs. 2008
Tiszazug kunhalmainak állapotfelmérése

Kunhalmok II.

A kunhalmok legfontosabb típusai

1. Lakódombok (tell-telepek)

Ebbe a kategóriába a többnyire szabálytalan alakú, nagy kiterjedésű és viszonylag magas halmok tartoznak. Kultúrrétegük több méter vastagságú. Felmagasodásukban az árvízmentes, de vízközeli helyen megtelepedő ember játszotta a főszerepet. A halommá emelkedett egykori telephely kultúrrétegét főleg az ott élő emberek házainak omladéka (pl. patics), edénytörmelékei, tűzhelyének maradványai, az elfogyasztott állatok szétszórt csontjai, kagylóhéjai alkotják. Nagy számban keletkeztek lakódombok a késő neolitikumban és a koraközépső bronzkorban Kr.e. 4000-3500, illetve 2600-1500). A telepek nagy számából és méreteiből viszonylag nagy népsűrűségre következtethetünk.

2. Sírdombok (kurgánok)

A régészeti kutatások feltárták, hogy a halmok nagy része rézkori és korabronzkori temetkezések, szarmata, germán és honfoglalás kori temetők, Árpád-kori templomok és sírok, olykor valóban kun temetkezések nyomait őrzi. A kelet-európai síkságon (orosz-ukrán sztyepvidéken) igen gyakoriak ezek a mesterségesen emelt, kúp (félgömb) alakú dombok. A kurgán név türk-mongol eredetű. Leghíresebbek a szkíta kurgánok (Kr.e. 700-400)

3. Őrhalmok (Vigyázóhalmok, strázsahalmok)

Hazánk több vidékén, különösen az Alföldön és Kelet-Dunántúlon gyakoriak ezek a viszonylag alacsony, földből emelt halmok. Eredetileg nem lehettek magasak, de a rendszeres szántás következtében egyre alacsonyabbak lettek.  A halmok (általában tell-halmok) között láncszerű összeköttetést biztosítottak. A tűzjelzésben lehetett fontos szerepük. Ezzel lehetővé tették a jel (fény, hang) továbbítását.

4. Határhalmok

Kialakulásuk és szerepük a megyék, a járások és a települések határának megjelölésével hozható összefüggésbe. Tipikusak az úgynevezett hármas határhalmok. Ezek három településhatárának voltak a jeles pontjai, például a Gergely-halom Karcag, Kunhegyes és Kunmadaras határának találkozásánál. Előfordulnak négyes határhalmok is (pl.: Dombegyházánál a magyar-román határon). A halmok mellett gyakran utak vezettek el, s a lábukhoz csárda települt. A Hortobágyon is átvezető híres sóút melletti Meggyes-határhalomnál épült a Meggyes csárda.

Forrás: Dr. Tóth Albert

Kunhalmok 1.

Illyés Gyula a mi katedrálisainknak nevezte a kunhalmokat, az Alföldnek azon tájképi elemeit, amelyek Györffy István, a magyar néprajztudomány megalapítójának leírásában 20-50 méter átmérőjű, kúp vagy félgömb alakú képződmények, legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terülnek el, temetkezőhelyek, sírdombok, őr- vagy határhalmok.

Először Horváth István használta a kunhalom kifejezést. Jerney János őskutató szerint a kunhalom nevezete a magyar nép ajkán nem él, egy pár évtized óta az írói nyelv kezdi divatba hozni.

Bár a kunhalmoknak csak egy kis része kötődik a kunokhoz, indokolt a kunhalom gyűjtőnév használata. Így különbséget tudunk tenni a mesterségesen létrehozott és a természetes úton keletkezett kiemelkedések között.

 Az Alföldön negyvenezerre becsüljük számukat. Alapjukat részben már a rézkor embere megvetette: az árvizektől védett magaslaton telepedett meg, ide építette lakóhelyét, ide temetkezett. A hely az idők folyamán lakódombbá alakult át, amelyre rátelepedett a bronzkor, majd a népvándorláskor embere. Az egyik sajátos halomtípus, a tellhalom, így keletkezett. E mesterséges képződmények az ember művei, több ezer év alatt emelkedtek fel mai magasságukig. A mélyükben találhatók az ott élt emberek csontjai, az elfogyasztott állatok maradványai, az egykori házak alapjai, cseréptöredékek... A tellek a legrégebbi halmok. Évezredek kultúráját őrzik, például a keltákét, a gepidákét, a szarmatákét, az avarokét, a magyarokét, a kunokét.A negyvenezerből már csak néhány száz, viszonylag ép kunhalom maradt. Védelmükre van jogszabály, de ennek komoly felvilágosítással kellene párosulnia, mert a legfőbb pusztító erő a tudatlanság. Tulajdonjogi rendezés is kívánatos volna: az önkormányzatoknak meg kellene venni a nagyon kevés, valamelyest ép kunhalmot, egy-egy kis peremövezettel. Így talán megmaradna néhány földkatedrálisunk a következő évezred embere számára is.

Az Olás nemzetség

Az Olás nemzetség szállásain alakult Kolbaz-szék. Kolbaz falu a mai Kunhegyes határában terült el, s Kolbaz kunról kapta a nevét.
Az Olás nemzetség földjén már a honfoglalástól voltak lakott helyek. István király idejében ez a terület Szolnok megyébe került. A megye a sóút mentén alakult ki, s a szolnoki sórakódótól az erdélyi Szamos völgyéig, a dési sóbányákig nyúlt. E megye lakatlan, királyi birtokaira, a Körös mentére települtek a kunok.
1558-ban 24 települést írtak össze. A falvak két csoportba sorolhatók. Az elsőbe tartozott Csorba, Móric, Kisújszállás, Tor-másturgony, Tótturgony, Kolbaz, Bocsa, Magyarszállás, Karcag-új szállás, Asszonyszállás, Organdaszentmiklós, Ködszállás, Fábiánsebestyén, Madaras, Kápolnás, Marjalaka.
A másikba tartozott Szentmárton, Bábocka, Öcsöd, Mesterszállás, Homokszállás, Telekszállás, Pohamora, Kába (Túrkeve és Kunhegyes még nem). A két terület közötti érintkezést Nagypó 1392-es kikerülése szakította meg.

Homokszállás. "Erről egy 1572-ik évi kamarai öszeirásban feljegyezve találtatik, hogy több Kunszentmárton körül való helységekkel Kolbás-széktől elszakittatott." Ma J.N.K.Szolnok megyében „Homok puszta“ név alatt Tiszaföldvárhoz tartozik.A régi „Kolbáz“ helynévben, valószinüleg az itt először megszállott régi kún nemzetség, vagy ennek főnökének nevével találkozunk, mely hason hangzású a XIII. századbeli Urbaz, Orbaz, Valkaz magyar, s a XIV. századbeli Chamaz, Olaas, Bugaz kún nevekkel, s a már IV. Béla által a kúnoknak adományozott Bars megyei birtokok közül egyik „Colbaz“ nevet visel, mivel tehát e név mindenütt kún birtokoknál fordul elő, azt méltán a IV. Béla alatt beköltözött kúnokkal hozhatjuk kapcsolatba.a 15. században kun és jász nemzetségek közigazgatási-bíráskodási központjai Magyarországon. - Elnevezésük az ítélőszékből ered, bírói székekvoltak, a joghatóságuk alá rendelt népekkel és ter-ekkel. A szászok és székelyek székeihez hasonlóan a kunoknak is 7 széke szerveződött.A 16. században a török háborúk idején a kunok területe tovább zsugorodott, eltűnt a Csanád megyei Szentelt-szék és a Fejér-megyei Hantos-szék. A Duna-Tisza közi szállások is nagy pusztulást szenvedtek, ezzel magyarázzák a Kiskunság kifejezés kialakulását, szemben a Nagykunsággal, amelyik nem néptelenedett el az első harcok során. Először az egri vár 1558-as összeírása nevezi a megmaradt három Duna–Tisza közi szék lakosságát kiskunoknak és a Tisza–Körös közi Kolbáz-székét pedig nagykunoknak.

Homokszállás

A Tiszazug elnevezés újkori eredetű, és alapvetően földrajzi megközelítésű. mint a tájnevek, ez is a térnek az alapvető települési egységnél (város, falu) nagyobb részét jelöli, esetünkben azt a Tisza és a Körös torkolatvidéke által közrezárt területe.A Tiszazug történetére a honfoglalástól 1241-ig nagyon kevés anyag maradt fenn.Bár a tatárjárás az ország lakosságát alaposan megritkította, és a Tiszazugban is név szerint említenek számos pusztát, konkrétan egyiknél sem bizonyítható, hogy 1241-ben pusztult el.
némileg elgondolkodtató viszont, hogy hosszú évtizedekig inkább csak a Tiszazug
garábsápja és nagyrév alatti Tisza menti településeit említik a mind nagyobb számú
oklevelek, bár esetenként itt sem eldönthető, hogy faluról vagy birtokról van-e szó. Kivételként istvánháza (Pócs) említhető, ahol 1333-ban számos határbeli puszta helyet is
felsoroltak. ekkor már lakott helynek tűnik tőle északra gyalu is, ami 1258-ban még,
mint föld, tehát birtok és nem település szerepelt. Talán ezek lehettek az épebben maradt
részek, és némiképp mintha erre utalnának a környező kun betelepülés ismert tényei is.
A keleti jövevények ugyanis nemcsak a Körös déli oldalát (Kunszentmárton) szállták
meg, hanem a táj északi bejáratánál a tiszaföldvári határ jórészét (Homok-Óvirághegy),

sőt azt a török korig Homokszállás néven a kezükben tartották.